Rendőri intézkedések
Két ügyfelemet büntették eddig a rendőrök a saját butaságuk miatt.
A kamionos pali a behajtani tilos tábla ellenére bejött Sopronba a térköves Tesco parkolóba szélvédőt javíttatni, ráadásul traktort szállított. Hiába szóltam neki, ezek a brutál nagy járművek elnyomják a térkövet, ezért erre
kifejezetten harapnak a zsaruk (teljesen jogosan), álljon 100m-re arrébb, lejavítom ott a sérülést, csak legyintett, majd ő kidumálja a dolgot. A rendőrök akkor érkeztek, amikor a munka végén már tolatott ki a parkolóból. Hiába sétáltam oda tárgyalni, simán büntették a nagyszájú pasast.
A másik eset viszont igazán nevetséges volt, szintén Sopronban. A probléma abból adódott, hogy az érdeklődő srác nem a felfestett parkolóhelyre gurult a transporterrel, hanem ostoba módon a sátor mögötti bevezető úton állt meg oly furcsán, hogy alig fértek el mögötte a közlekedő autók. A szélvédője menthetetlen volt, de pár mondat után pechére
egy rendőrautó kínlódott a kisteher mögött. Kérdik, miért így állt meg ez az autó? De ne is siessen most már! A jobb oldali visszapillantó tükör össze van törve, álljon már félre kicsit normálisabban. Ekkor derült ki, a csávó 1 hónapja
vette a járgányt. A papírokkal valami gond volt, így se átíratva, se biztosítás, a forgalmi és zöldkártya lejárt, és a legnagyobb poén az volt, a baloldali tükör is törött volt.
Nem is értem, ebben a helyzetben miért a szélvédő ragasztás volt a fontos.