Újra itt az ősz és csapadékosra fordul az időjárás.
Ez a javítások szempontjából cseppet sem kedvező, mert jelentősen megnehezíti a munkánkat. A sérülésbe törölt szennyeződésről nem beszélve, a ragasztót a víz helyére kell préselni, tehát ki kell szárítani.
Na ezen a ponton szoktak repedni a szélvédők, mert a melegítést nehezen viselik, főleg ha közel a széléhez van a sérülés. Ráadásul amíg vizes az aszfalt, tehát magas a páratartalom gyakorlatilag lehetetlen egy nyitott műhelyben kiszárítani. Hiába a melegítéssel elpárolog a víz a sérülésből, de ahogy kihül, újra lecsapódik a pára és ugyanott vagyunk. Fizika.
A kőfelverődéseket szinte gond nélkül ki lehet szárítani, mert a relatíve kis, köröm méretű sérülést szárazon lehet tartani, amíg ragasztó kerül bele, de hoszabb repedésnél ez már nem mondható el. Képtelenség szárazon tartani a teljes repedés felületét, amíg feltöltjük gyantával, tahát csak zárt, szigetelt garázsban javítható esőben.
Saját, jól zárható garázs esetén 10km-ig díjtalan kiszállással helyszínen is javítjuk esős időben, de legalább 1 – 2 napig száradnia kell a repedésnek a kéder miatt.
Sajnos gyakran érkeznek ügyfelek frissen mosott autóval is, aztán csodálkozva néznek, hogy nem tudjuk javítani a szélvédőjüket.
Minden esetben el kell magyaráznom, hogy a víz helyére kellene juttatni a ragasztót, de ez nem olyan egyszerű. Szárítás közben repedhet és ezért nem tudunk felelősséget vállalni.
Fontos még felhívni a figyelmet a szélvédő sérülések leragasztására!
Nagyban meg könnyíti a munkánkat, ha egy celluxxal le van ragasztva a sérülés, mivel így biztosan száraz és tiszta a kőfelverődés.
VISZONT SZÉLVÉDŐ REPEDÉST NEM SZABAD LERAGASZTANI!!!
Hiába van precízen leragasztva a repedés teljes hosszában, a szélvédő szélén mindenképpen beszivárog a víz a repedésbe, feloldja a cellux ragasztóját, és sokkal több kárt okoz, mintha nem lenne leragasztva.
Továbbá mivel nincs mód a szélvédő sérülések tisztítására, a repedések javítását 2 – 3 hét elteltével már nem nagyon vállaljuk, mivel nem fog megfelelően tapadni a ragasztó.
Ez attól is függ, az ablaktörlő éri e a repedést, mennyi szennyeződést törölt bele azóta…
Ezzel szemben a fényszóró polírozást nem akadályozza csapadékos idő, vagy hideg, viszont csak személyesen tudunk árajánlatot és időpontot adni, miután láttuk a beteget.
Kérem minden esetben egyeztessen telefonon a legközelebbi kirendeltségünkkel a további részletes információkért!

