A világ legfontosabb embere

Egy novemberi délutánon éppen a „megérdemelt” :)) pihenőmet töltöttem az autómban, amikor egy hosszú dudaszóra leszek figyelmes. Kiugrok a kocsiból, és még csak köszönni se tudok, mert az ARC elkezdi darálni, hogy Ő a világ legfontosabb embere, nincs semmi ideje – gondoltam magamban, hogy a vörös szőnyeg otthon maradt – , de azért elővettem a legudvariasabb formám, és közöltem az Úrral, hogy nálunk a szintidő 12 perc…  Nagyot nézett, és kételkedve kérdezett vissza , hogy ez komoly? Mondtam neki, hogy persze… Hisz nem ma kezdtük…(holnap lesz két napja :)) Na… Térjünk vissza az Úrhoz… Miután összeszedte az állát, bement a Tesco-ba és negyed óra után jelent meg. A szélvédőjéről a sérülés eltűnt… Egy elégedett mosoly a szája szélén, fizet, bepattan az autójába és egy köszönöm nélkül, nagy gázzal elhúz. Nagyon szívesen. Te csíra…