Szélvédő javítás Mosonmagyaróvár

Nemrég megjelent Mosonmagyaróváron egy piros sátor, ahol a „legkorszerűbb Amerikai technológiával” hirdetik a szélvédő javítást.

Azt az Amerikai technológiát, ami bizonyíthatóan olyan gyenge minőségű, hogy 1 -2 év alatt besárgul a szélvédő javítás, mert elöregszik a ragasztó.
100 méterre a 12 éve üzemelő telephelyünk mellé telepíti a szélvédő javító búcsús sátrát, mivel a mi korábbi megjelenésünk is piros volt.

Konklúzió:

A Szélvédő Klinika jól megérdemelt és bejáratott hírnevéből próbál profitálni, hátha majd összetévesztik velünk.
A korábban írt cikkemben megnevezett Barsy Roland (csalás, sikkasztás, okirat hamisítás) puszipajtása és közösen próbálják tönkretenni a vállalkozásom. Sz. Béla Barsy Roland bűntársainak rólam koppintott oldalait „ajánlja” többször is (Karcsíra, Szélhámos Máté). Így álláspontom szerint ha nem is bűntársak, de mindenképpen egy kalap alá vehetőek. A szél is egy helyre hordja a szemetet…
Tévedés ne essék, nem a bevételt sajnálom ettől a szerencsétlentől, hanem, hogy később nekünk kell majd helyrehozni az elfuserált szélvédő javítását, mivel hamarosan úgyis eltűnik. Innen is…
Tudni illik Bélusnak az elmúlt évek során már 4 szélvédő javító telephelye volt, ez az ötödik, tehát sehol nem kellett helytállnia a javításai következményeiért. Persze arra veri magát, hogy eladta az üzleteket. Én inkább úgy nevezném, elmenekült a felelősségre vonás elől…
Ha valaki mégis oda keveredne, kérdezze már meg Bélát mivel garantálja, hogy nem fog besárgulni és tovább repedni a szélvédő javítás és a későbbiekben hogy fog felelősséget vállalni értük.

Továbbá tájékoztatok mindenkit (akit érdekel), hogy Sz. Béla 5 évet ült börtönben csoportosan elkövetett nemi erőszakért, mivel Ő tartotta a kést a szellemileg sérült lány nyakához, miközben közösültek vele. Hárman. Remélem most kinyílt a bicska a lányos apukák zsebében…
A hűvösön töltött 5 év alatt elkövetett gusztustalanságairól csak hallomásból értesültem és nem is szalonképesek.

Minden esetre jó látni Bélus elkeseredett kapálózását, persze csak röhögök rajta.
Mint mindenki más, aki látja a Szélvédő javítás Mosonmagyaróvár Facebook oldalát…

Lépten-nyomon nevetségessé teszi magát az állandó hazudozásával, mivel azt ígérte, hogy (az üzleteimhez közel) az Obi parkolóban fog nyitni. Én az első pillanatban tudtam, hogy kamu az egész, mert az Obi üzletszabályzata évek óta tiltja minden kereskedelmi tevékenység végzését a parkolóban, legyen az büfé, vagy szélvédő javítás. Még a Bélának is..
Az ingyen szélvédő javítás mindent elmond az elkeseredettségéről, gondolom Palkó (a ragasztó forgalmazója) ingyen adja nekik a ragasztót, csak hogy kárt okozzon a vállalkozásomnak, de ez is minősíti a ragasztót, amiről lerántottam a leplet.

Ma (2019.02.02. 23 óra körül) Sz. Béla törölte a nevetséges Facebook oldaláról az ingyen javításról szóló posztját, hogy Veszprémben és Sopronban hamarosan nyitnak, ami engem igazol, miszerint úgy hazudik, mint a vízfolyás! Ezzel a poszt like-olóit és megosztóit megtévesztette, amit a törvény büntet.
Nálam pontos idő szerint le van mentve a teljes tartalom, így kétséget kizáró bizonyítékkal rendelkezem, hogy Sz.Béla notórius hazudozó és a szélvédő javítás Mosonmagyaróvár nevű oldala egy félrevezető, jogsértő oldal!
A január 24.-én rövid ujjú pólóban készült posztját átírta, hogy „anno”! Nem csak gerinctelen, de szánalmas is és jogilag támadható, hogy 7 napon keresztül megtévesztette a látogatókat.
Tehát ha mégis sikerülne Sopronban és Veszprémben telephelyet keríteniük én fogom odaküldeni az ügyfeleket a kinyomtatott posztra hivatkozva, hogy ott ingyen végzik a szélvédő javítást. Kérjék számon rajta!

Szélvédő javítás Mosonmagyaróvár!
Hát nem szánalmas?!

Nagyon úgy tűnik, hogy sikeres a kezdeményezésem, mert azóta folyamatosan kapom az álnéven írt, rágalmazó megjegyzéseket. Csak így tovább!
Minden esetben jogi következményeket von maga után.

Negatív, komment nélküli lehúzós értékelés álnéven.
Bárhol, bármikor igazolom a rágalmak valótlanságát!
Dalma írta Ferenc helyett.
Szánalmas…
„Egyikőtöket sem ismerem”, de már egy éve is megosztotta a csaló, sikkasztó és okirat hamisító oldalát.
Dehogy is hazudik…
„Egyikőtöket sem ismerem” „Költsd továbbra is drogra az 5500 Ft-omat”
Saját magából csinál hülyét, úgy hívják paradoxon…

Na summa summarum, érdemes körültekintően like-olni, osztogatni mások posztjait, mert így terjednek az álhírek és kamu oldalak, hogy elsiklunk a részletek felett, így könnyen rászednek minket. Ugye ez bosszantó?!

Na várjál csak Béluskám, majd én elhúzom a nótádat!
„Aki hazudik az csal, aki hazudik az lop…”